Kulturális örökség

KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGÜNK

A zalabéri Horváth-Guttmann kastély

A 18. század elején házasság és birtokvásárlás révén Zalabér a Horváth család tulajdonába került. Zalabéri birtokában, 1713-ban III. Károly megerősíti Horváth Ferencet, ki 1728-ban felveszi a Zalabéri előnevet. A család így nevezi magát a 19. század végéig. A Zalabéri Horváth család a megye egyik legjelentősebb köznemesi famíliája lesz, minden jelentősebb zalai településen voltak birtokai. A család társadalmi helyzete megkövetelte, hogy életmódjukban kövessék a kor kihívásait. Az országban ekkor épülnek sorra a gyönyörű barokk kastélyok, így Zalabéri Horváth Ferenc is nagy építkezésekbe fog. A község területén felépíti családja kastélyát, melynek alapjaihoz felhasználja a béri vár tégláit. A kastély folyamatosan bővül, minden örökös épít rajta valamit. 1848-ban a Horváth család romló anyagi helyzete miatt eladja kastélyát gróf Pejácsevich Ferdinándnak. Az új birtokos jelentős átalakításokat végeztet az épületen. A terveket az átépítéshez id. Stornó Ferenc készíti el. Elvégzi a kastély felmérését, kertkaput, kerti lakot, a Zala parton csónakházat tervez.  Valószínűleg a kastély ekkor kap felső emeletet és nyeri el végleges formáját, mert az oromzatra Pejácsevich Ferdinándné Dőry Mária címere került, ugyanis férje korai halála miatt ő fejezte be az építkezést.

1880-ra már a Klein család birtokolja a kastélyt. Házasság révén Guttmann László birtokába kerül az épület, aki nemsokára az uralkodótól bárói címet kapott. Guttmann László halála után a zalabéri birtokot lányának férje, Neumann Károly vette át. Ő a kastélyon jelentős belső átépítést végeztetett. 1938-ban a Neumann család a zsidóüldözések elől külföldre utazott. Kastélyukat az állam vette kezelésbe, és 1944-ig egy lengyel tiszti századot szállásoltak el benne. 1944 végén a „Hunyadi Páncélgránátos” hadosztály egyik egysége veszi birtokba az épületet. 1945 nyarán pedig a zalabéri hidakat újjáépítő utászalakulatot szállásolják el benne.

1945. november 17-én a zalabéri körjegyző a következőket jelenti a kastélyról: „a kastélyhoz 12 hold fásított park tartozik… A kastélyban 32 szoba, 22 mellékhelyiség található, a külső részek jó állapotban, a belső falazat ki van javítva. Tetőzet jó, ablakokból az üveg hiányzik, vízvezeték, mosdókagylók, fűtőrendszer használhatatlan.”

A könyvtárban 450 kötet könyv található, rongált állapotban.

A Neumann örökösök igényét a kastélyra az állam elutasította, mivel 1938-ban elhagyták az országot, így nem számítottak háborús menekültnek. A kastély véglegesen állami tulajdonba került, ami iszonyú pusztítást eredményezett. A kastély parkjából a fákat kitermelték a zalai szükséghidak építéséhez, területét felparcellázták. A kastély berendezési tárgyait széthordták. Guttmann Géza lovasszobra kalandos úton Rádiházára került. 1946-ban a korabeli vizsgálatok szerint egy rossz helyre beépített gerenda a kéménytől tüzet fogott és az épület teteje leégett. A károkat nem javították ki, az épületet elbontották.

Jelenleg a kastély melléképületei állnak. Óvoda, mezőgazdasági üzem, panzió működik bennük. A föld alatt beomolva több pincejárat is található, amely a kastélyhoz tartozott. A járatokat tévesen a zalabéri vár menekülő folyósóinak tartották. A béri vár leírásai nem említenek pincét vagy menekülő folyosót, mert a palánkvár a Zala folyó szigetén állt, és a környéke erősen vízjárta hely volt, minden föld alatti helyiséget elöntött volna a Zala.

A menekülő járatok legendája minden váras helynél megtalálható.

Lengyelek Zalabérben és Zalaszentgróton

1939. szeptember elsején a német hadsereg megtámadta Lengyelországot.  A lengyel hadsereg hősiesen ellenállt, de szeptember 17-én a Szovjetunió bevonult Kelet-Lengyelországba. Lengyelország eltűnt Európa térképéről, területét Németország és a Szovjetunió felosztotta egymás között. Ebben a vészterhes időben Magyarország szeptember 17-én megnyitotta határát a lengyel polgári és katonai menekültek előtt. 
Magyarországra mintegy százezer lengyel menekült érkezett. A menekült lengyel katonák többsége Jugoszlávián keresztül Franciaországba távozott, az ott szerveződő Lengyel Hadsereg katonája lett.  Zala megyében Nagykanizsán hoztak létre ideiglenes lengyel menekülttábort. A kanizsai tábor létszáma a Franciaországba való „szökések” miatt annyira lecsökkent, hogy 1940. június 20-án megszüntették és a lengyel katonákat Zalaszentgrótra, a Korona Szállóba és Zalabérbe, a Guttmann kastélyba szállították át.  Mindkét helyre 100-100 lengyel katonát szállásoltak el.  A lengyel katonák hamar beilleszkedtek „új” lakhelyükön. Munkát vállaltak a környező gazdaságokban, énekkart szerveztek, az egyházi és társadalmi ünnepeknek rendszeres szereplői voltak. 
A zalabéri egyháznak hat réz gyertyatartót, a zalaszentgrótinak szenteltvíztartót ajándékoztak. Szerelmek, barátságok szövődtek a helyi lakossággal.  A zalabéri és a szentgróti tábor jelentős piacot jelentett a környék parasztgazdáinak.  A táborok őrzését a környékről bevonultatott ötven évesnél idősebb férfiak látták el, kik idős korukra való tekintettel már nem adtak frontszolgálatot. A táborok közös katonai irányítás alatt voltak, de 1944 közepén már külön parancsnoksága volt mindkettőnek. A lakosság együtt érzett a lengyelekkel, amiben tudott, segített nekik. Több lengyel tiszt a családját is magával hozta. A nős katonák külön engedéllyel kint laktak a községben. 1940-1941-ben a szentgróti községi iskolában a táborban lévő lengyel gyermekek számára oktatást is szerveztek. A lengyel tisztek között sok pedagógus végzettségű is volt, kik társaik számára is szerveztek tanfolyamokat.  Jugoszlávia felosztása (1941. április) után megszűnt a nyugatra „szökés” lehetősége.  Ennek ellenére néhányan megkísérelték a külföldre távozást, de nem jártak eredménnyel. Az elfogott szökevényeket a siklósi „büntetőtáborba” vitték. A tábor egészségügyi felügyeletét a szentgróti községi orvos látta el, a táborban külön fogászat is működött. Könyveket, újságokat a budapesti központi lengyel menekültügyi szervektől kaptak.
1942-ben kiadásra került egy tábori évkönyv, Jednodniówka címen.  A kiadványt a lengyel tábor lakói írták részben magyarul, részben lengyelül.  A műben szereplő írások bemutatják a tábor működését, az itt lévők mindennapi életét, de versek és helyismereti művek is kaptak benne helyet.  A magyarországi lengyel táborok békés életét 1944-ben az erősödő német befolyás változtatta meg. A nyilas hatalomátvétel után a lengyelek teljesen ki lettek szolgáltatva a németeknek.  A menekülttáborok lakóit német területekre szállították, kegyetlen körülmények között. Ez lett a sorsa a zalabéri és zalaszentgróti tábornak is.
1944 novemberében Zalaszentgrót környékén kezdték szervezni a „Hunyadi Páncélgránátos” egységet.  A térségbe több ezer embert vezényeltek, kiknek felügyeletét az újvidéki „hidegnapokban” elhíresült Zöldi Márton és társai látták el. Zöldi emberei Zalabérben és Zalaszentgróton kikergették a lengyeleket szállásukról, kik a környező hegyekben és a lengyel érzelmű barátoknál találtak menedéket.  A zalaszentgrótiak zömét Tekenyén, a zalabéri lengyelek zömét Pakodon gyűjtötték össze. A kegyetlenkedéseknek hat lengyel katona esett áldozatul.  Később a lengyeleket katonai kísérettel Sopron környékére vitték, itt átadták őket a német hatóságoknak.  A gyors szovjet előretörésnek köszönhetően gyötrelmes németországi útjuk hamar véget ért. Sokan 1945 közepén visszatértek az újjászülető Lengyelországba, de néhányan politikai okok miatt az USA-ba költöztek. Négyen visszatértek Zalaszentgrótra és itt alapítottak családot. Őket végleg befogadta az oltalmat nyújtó magyar föld, de szívükben örökre lengyelek maradtak.   A zalaszentgróti lengyel szenteltvíztartón ez olvasható: „Lengyelek a magyaroknak” . Fordítva is igaz a mondás: „Magyarok a lengyeleknek”, mert elevenen él bennünk az egykori lengyel táborlakóknak és befogadóiknak emléke, és az évezredes lengyel- magyar barátság.

A tábor történetét magyar és lengyel nyelven Emlékezés címmel dolgozta fel Grzegorz Lubczyk. A könyv alapján készült a Magyar szív című film, amelynek ősbemutatójára Zalabérben került sor.

Kutató Gyerekek Tudományos Konferenciája

A Kutató Gyerekek Tudományos Konferenciája (KGYTK) felmenő rendszerű komplex tanulmányi verseny több mint 15 évvel ezelőtt indult útjára a Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola kezdeményezésére, Az iskolai Alkotói Napok rendezvényből nőtte ki magát országos, sőt határon túli versennyé.

Pedagógiai kutatáson alapuló komplex tanulmányi verseny, amelyre 3-8. osztályos tanulók nevezhetnek. A diákok vállalják egy számukra érdekes téma feldolgozását – felkészítőjük, mentoruk útmutatásával – a kutatástan különböző módszereinek felhasználásával. Az elvégzett munkáról megadott szempontok szerint írásos kutatási beszámolót készítenek, illetve felkészülnek egy prezentáció bemutatására. A verseny iskolai, regionális (5 régióközpontban) és országos fordulókból áll.

A diákok versenyen való részvételével komplex tehetséggondozás valósul meg: az elméleti ismeretek elsajátíttatása, az empirikus kutatás elemeinek megismertetése mellett nagy hangsúlyt kap az írásbeli és a szóbeli kommunikáció fejlesztése, középpontban az alkottató pedagógia elemeivel. A 2015-16. tanévtől felvidéki és erdélyi iskolák képviselői is részt vesznek a verseny országos fordulóján.

Skip to content